pinot noir, otago, munkatapasztalat

az utazással egybekötött várakozás, az alexandrai szezonális munkaközvetitő irodában történt feliratkozást követően kezdett kifújni. semmi jele a munkának, úgyhogy elhatároztuk, hogy csinálunk egy shortcut-ot a történetben, és észak fele vesszük az irányt, máskülönben arra ébrednénk egy szép déli szigetes napon, hogy nincs miből tankolni. megvettük a kompjegyünket wellington irányába, és felmentünk pictonba, ahonnan a komp indult. 3 órával az indulás előtt megcsörrent a telefonunk, van-e kedvünk dolgozni hétfőtől? rövid matek, lehetőségek átgondolása, aztán irány vissza 800 km-t central otago-ba.

a határidő vasárnap 4 óra volt, hogy az irodában elintézzék nekünk az adószámot. bankszámlát gyorsan nyitottunk pictonban, aztán két alvással (blenheim és christchurch) levezettünk a keleti parton, be a hegyek felé. ha csak két nappal korábban szóltak volna. de ez van.

az adószám (IRD number) villámgyors elintézését követően megkaptuk az irodában a munka címét. a szupermarket bejáratánál a "van két eladó kanapém" hirdetések közt találtunk egy kiadó olcsó szobát, így beköltöztünk pisa moorings nevű kis lakóövezetbe, születettfeleségek utca harmincba. kisollóval vágott gyep, minden garázsbeállón motorcsónak és terepjárók. a tulajunk, jeff mckleich autókereskedő, ex-katona. ízlésesen berendezett házában megtalálhatóak a nagy bekeretezett ford poszterek, szamurájkardok fekete fa tárolón a kis asztalon, illetve az elmaradhatatlan pucérnős naptár a garázsban, szemben a crossmotorral és a motorcsónakkal. rendes figura, hazajön és nézi a tévét. mi meg beájulunk aludni.

mert a munka kemény. a préri szerű tájon, a barna sziklák és csenevész bokrok közt, a néhol havas hatalmas sivatagos hegyek előtt hétfő reggel kirobogtunk az ültetvény szélére. ian, a supervisor (kisfőnök, felügyelő) vidám ausztrál akcentussal vigyorog a kalapja alól, úgy néz ki mint larry, a gengszterfőnök a rock'nrolla-ból. hey mate, how ya doin'. pillanatok alatt egy zötyögő landcruiser hátuljában találjuk magunkat, hatalmas porfelhőt kavarva robogunk fel a távolabbi ültetvényre százzal. munkatársaink hasonlóak hozzánk, a világ minden tájáról összeverődött banda. alex, a kanadai; ray, a dél-afrikai, sebastian&eva eucadori; hans és johann német, katrina és dyla csehek, plussz van még egy brazil és pár őshonos kiwi. a 30 faktoros naptej alapellátmány, ahogy a kalap és a kesztyű is. hamarosan érik a pinot noir szőlő, a madarak pedig előszeretettel fogyasztják (háló nélkül 80%-át megeszik). a mi feladatunk hálóval felruházni a sorokat. mondták, sólymokat akartak tartani, de a sólymok 25 ezerbe kerülnek, a háló meg csak 20-ba. kiszállás után hirtelen befarol elénk egy piros quad, rajta a másik supervisor, aki nő, de ezt én csak később vettem észre, annyira hasonlít clint eastwood-ra. köpködi a szavakat, miközben cigi lóg a szájából. de csak az első sokk, utána kedves. ahogy mindenki. itt nem utálják a dolgozóikat a munkáltatók. az osztrák munkám után ez igen kellemes. a nap 8-tól tart fél 5-ig, közben egy fél órás ebédszünet, illetve pár kisebb teaszünet.

az egész napos aszalódás után épp csak lerúgod a bakancsot, és hazavezetsz, hogy magadhoz térjél a zuhany alatt. de ez most túl ijesztően hangzik, a munka azért jó. erre számítottunk, ezt akarjuk csinálni, panasz nincs. új-zélandon dolgozunk egy ültetvényen. lájk.

bürokrácia, ahogy kell

kisebb csúszást követően már kezdett szűk lenni a karácsonyi előtti időintervallum munkanapok tekintetében, pedig az újévet már mindenképp munkával akartam kezdeni (vagy legalábbis készen állva a munkára), így mindenképpen el akartam érni a bevándorlási hivatal utolsó nyitva tartó pillanatait. a bevándorlásiak honlapja, bár sok mindent tartalmaz, gyakorlati kérdésekre nem ad választ, úgyhogy felhívtam őket, mégis mennyi időt vehet igénybe a munkaengedélyem kiállítása. a sokkoló válasz 30-60 napot említett. 2 hónap, atyaég. kisebb leülés, heveny pánikroham, tervek dőlése, fejben felkészülés a legrosszabbra: hazatérés az első vízum lejártával, lehetőleg már az éhenhalás küszöbén.
szétstresszelt éjszaka, kombinálás, számolgatás, lehetőségek összevetése. délelőtt bementem az irodába. előttem egy fogatlan polinéz, vagy valamely más óceáni szigetről idevetődő 200 kilós nőszemély állt. a fogadó asztalnál a sorszámokat osztó hölgy meglehetősen idegesen válaszolgatott neki, ettől a maradék vér is kifutott az agyamból, gondoltam nem baj, legalább nem kevernek össze egy napbarnított szigetlakóval a hullaszínű fejem miatt. azonban mikor sorra kerültem, kivirult a mosoly, miben segíthetek, én bedadogtam, hogy hát tulajdonképpen öö arról lenne szó, hogy maradnék még pár, khhmm.. hónapot: vízumhosszabbítás. és – ezt már csak igen halkan- dolgoznék is, ha lehet. ezzel odanyomtam az orra elé az előre kitöltött ívet. oh, semmi akadálya, sorszám, foglaljon helyet. 3 perc múlva már a bevándorlási hivatalnok csaj előtt ültem. gyorsan átlapozta az adataimat, kedvesen válaszolt minden ostoba kérdésemre, megszabadított 200 dollártól, de. pár perccel később már kinn álltam a napsütésben, 6 hónapos SSE (suplementary seasonal employee) munkaengedélyemmel egybekötött vízumom beragasztva az útlevembe. mondom ilyen a földön nincs.

de van, csak a másik oldalon. nz bürokráciát lájkolom.

SSE engedély arra jó, hogy gyümölcstermelő farmokon dolgozz, mint szezonális munkás. az meg arra jó, hogy feltankold belőle a kocsid, és tovább utazz. hátizsákos nullszaldós turizmus, utazol és nézelődsz, amíg rá nem szorulsz megint, hogy bedobj pár kiwit a kosárba. az útvonalad meg csak rajtad (ill. a pénztárcádon) múlik. minden hónapban más gyümölcs, más terület. csak követned kell. vagy azt sem.