2010. február 17., szerda

pinot noir, otago, munkatapasztalat



az utazással egybekötött várakozás, az alexandrai szezonális munkaközvetitő irodában történt feliratkozást követően kezdett kifújni. semmi jele a munkának, úgyhogy elhatároztuk, hogy csinálunk egy shortcut-ot a történetben, és észak fele vesszük az irányt, máskülönben arra ébrednénk egy szép déli szigetes napon, hogy nincs miből tankolni. megvettük a kompjegyünket wellington irányába, és felmentünk pictonba, ahonnan a komp indult. 3 órával az indulás előtt megcsörrent a telefonunk, van-e kedvünk dolgozni hétfőtől? rövid matek, lehetőségek átgondolása, aztán irány vissza 800 km-t central otago-ba.

a határidő vasárnap 4 óra volt, hogy az irodában elintézzék nekünk az adószámot. bankszámlát gyorsan nyitottunk pictonban, aztán két alvással (blenheim és christchurch) levezettünk a keleti parton, be a hegyek felé. ha csak két nappal korábban szóltak volna. de ez van.

az adószám (IRD number) villámgyors elintézését követően megkaptuk az irodában a munka címét. a szupermarket bejáratánál a "van két eladó kanapém" hirdetések közt találtunk egy kiadó olcsó szobát, így beköltöztünk pisa moorings nevű kis lakóövezetbe, születettfeleségek utca harmincba. kisollóval vágott gyep, minden garázsbeállón motorcsónak és terepjárók. a tulajunk, jeff mckleich autókereskedő, ex-katona. ízlésesen berendezett házában megtalálhatóak a nagy bekeretezett ford poszterek, szamurájkardok fekete fa tárolón a kis asztalon, illetve az elmaradhatatlan pucérnős naptár a garázsban, szemben a crossmotorral és a motorcsónakkal. rendes figura, hazajön és nézi a tévét. mi meg beájulunk aludni.

mert a munka kemény. a préri szerű tájon, a barna sziklák és csenevész bokrok közt, a néhol havas hatalmas sivatagos hegyek előtt hétfő reggel kirobogtunk az ültetvény szélére. ian, a supervisor (kisfőnök, felügyelő) vidám ausztrál akcentussal vigyorog a kalapja alól, úgy néz ki mint larry, a gengszterfőnök a rock'nrolla-ból. hey mate, how ya doin'. pillanatok alatt egy zötyögő landcruiser hátuljában találjuk magunkat, hatalmas porfelhőt kavarva robogunk fel a távolabbi ültetvényre százzal. munkatársaink hasonlóak hozzánk, a világ minden tájáról összeverődött banda. alex, a kanadai; ray, a dél-afrikai, sebastian&eva eucadori; hans és johann német, katrina és dyla csehek, plussz van még egy brazil és pár őshonos kiwi. a 30 faktoros naptej alapellátmány, ahogy a kalap és a kesztyű is. hamarosan érik a pinot noir szőlő, a madarak pedig előszeretettel fogyasztják (háló nélkül 80%-át megeszik). a mi feladatunk hálóval felruházni a sorokat. mondták, sólymokat akartak tartani, de a sólymok 25 ezerbe kerülnek, a háló meg csak 20-ba. kiszállás után hirtelen befarol elénk egy piros quad, rajta a másik supervisor, aki nő, de ezt én csak később vettem észre, annyira hasonlít clint eastwood-ra. köpködi a szavakat, miközben cigi lóg a szájából. de csak az első sokk, utána kedves. ahogy mindenki. itt nem utálják a dolgozóikat a munkáltatók. az osztrák munkám után ez igen kellemes. a nap 8-tól tart fél 5-ig, közben egy fél órás ebédszünet, illetve pár kisebb teaszünet.

az egész napos aszalódás után épp csak lerúgod a bakancsot, és hazavezetsz, hogy magadhoz térjél a zuhany alatt. de ez most túl ijesztően hangzik, a munka azért jó. erre számítottunk, ezt akarjuk csinálni, panasz nincs. új-zélandon dolgozunk egy ültetvényen. lájk.



2010. február 11., csütörtök

100% pure NZ


a térkép szerint ez a ködhegység, az ott vasudvard. persze minden utólag háromdé. nem baj, maradjon csak a táj, hegyek, birkák, havak, nyugalom.

routeborn falls



lefelé kihasználva a kínálkozó hűsítő lehetőséget, ruháimat ledobálva vízbe vetettem magam. szívroham, vérpezsdül, új ember. valami ilyesmi érzések kavarogtak bennem, amikor kimásztam a gleccserhideg vízből. nézni se bírta.

az már a milford sounds

csúcsrajáratás

mászunk, routeborn alpes






víztiszta

munkareggeli avataréknál

"reggeli órákban felszakadozik a felhőzet.."

kambodzsa hangulat

routeborn track - esőerdő




új-zélandon számos jó túralehetőség adódik, némelyek igen híresek. ilyen a routeborn track is, amely ugyan csak 33 km hosszú, de a déli sziget legjavát adja. útközben fogadó házak várják a túrázókat, ide helyet foglalni azonban időben kell - mi lekéstünk róla. emiatt mindössze az "alaptáborban" aludtunk egyet, majd kora reggel a felhők alatt indultunk csúcsra törni.

cross country - eltévedtünk vasudvard határában


az autós térképünkön furcsa jelre lettünk figyelmesek. a benzinkút és kemping ikonok mellett titokzatos gyűrűk jelentek meg rétek és tavak mentén. nem tréfa, itt a gyűrűk ura forgatási helyszínek - érthető módon, turistalátványosság szempontjából - említve vannak. itt látszik, mennyit hozhat egy jó művész egy országnak. peter jacksonnál senki nem csinált még jobb új-zéland turista filmet.
mi is megpróbáltunk frodóék nyomára bukkanni a ködhegység lábainál, de a harmadik patak után visszafordultunk. szervezett 4x4 túra jópénzért elvisz tündeföldre. mordort nem reklámozták.

innen már csak a déli sark

stop-air


a város felett


smaragderdő


queenstown, queenstyle

lake wakatipu *****



vacsora, csendes az este, nyugodt a reggel, hidegzuhany.

irány queenstown


hova tova?


a munkátlanság mindig ilyen kérdéseket vet fel. shortcut. a válasz: turistáskodás, úton az északi sziget fele.

alexandra



megérkeztünk alexandra-ba. forróság. munka nincs. nem olyan nagy meglepetés, de így is csalódás van. fürdés a folyóban a híd alatt.


véleményünk szerint a felső képről mintázhatták a macskafogó nyitóképét.

sivatag, aranyásók



a tavak és hegyek után végre leértünk central otago-ba. a táj itt határozottan elkezdett sivatagosodni, kopár hegyek, sziklák, és mindenfele aranyásó városok és maradványaik. az autó forró, a hágók keskenyek és kanyargósak. 3 méterenként egy keselyű ül az aszfalton, pontosabban az elütött oposszumok tetemein. itt kapnánk munkát?

reggeli a sivatagban - central otago


hooker gleccser







könnyed séta a kempingből felfelé megnyitotta az alpesi tájat előttünk. másfél óra gyaloglás után elértük a Hooker gleccser alját. a forró nyári napon jégtáblák úszkáltak a tóban, kegyetlen hideg, lábujj lefagy.

2010. február 4., csütörtök

kemping a mt. cook tövében

a hooker gleccser tövében, a mt. cook lábánál terült el a kis kemping. vadvirágos alpesi rét, alvás az illattengerben. éjszaka harsan és roppan az irdatlan kék jégtömeg a hegyen. kőgörgetegek indulnak, és vízesések. értékelésünkben ez vitt eddig mindent. hooker camping 10/10

őfelsége, mt. cook - 3754 m

lake pukaki, mt. cook


church of the good shepherd